Ugrás a tartalomra

A Kossuth Rádió adásainak átirata

Míg a kelet-európai országok elhárítása folyamatosan zavarta a Szabad Európa, illetve a Szabadság Rádió adásait, a kommunista fővárosokban, a Belügyminisztérium, illetve a titkosrendőrség megfelelő részlegei (Magyarországon egy időben a Magyar Távirati Iroda) folyamatosan lehallgatták és rögzítették az úgynevezett „ellenséges rádióadók”, elsősorban a Szabad Európa Rádió programjait. Ugyanebben az időben, a Szabad Európa Rádió, az ötvenes évek elejétől kezdve, az adásidő teljes terjedelmében figyelte (lehallgatta, rögzítette) a kelet-európai kommunista országok hivatalos rádióadóit. A felvételek legfontosabbnak ítélt műsorait és híreit kivonatolva leírták, az átiratokat (naponta – éjszakánként – mintegy 30-70 oldalnyi szöveget!) pedig megküldték a szerkesztőségeknek, illetve távirat formájában Washingtonba – vélhetőleg a Külügyminisztériumba és a CIA-hoz. Washingtonból instruálták a rádiókat, miképpen válaszoljanak a vasfüggöny mögötti hírekre és propagandára.

Nemcsak a magyar Kossuth rádió adásait rögzítették, de a bolgár, a csehszlovák, a lengyel, a román, a szovjet (később az orosz, a poszt-szovjet) rádióadásokat is, 1985-től pedig a szovjet televízió műsorait is. Az OSA Archivumban az összes adás átirata megtalálható. A magyar adások átiratai az 1951 és 1993 közötti időből származnak. A rádiólehallgatás fontos szerepet kapott az 1956-os forradalom idején: a vidéki forradalmi rádióadók híreinek követése lehetőséget adott a Szabad Európa Rádiónak arra, hogy mintegy magyar hírügynökségként működve, tájékoztatót adjon az ország különböző pontjain zajló eseményekről.

A Kossuth Rádió átiratait, a BBC és a Szabad Európa Rádió magyar adásainak anyagait egymás mellé téve most először nyílik lehetőség az éterben zajló ideológiai harc, illetve dialógus nyomon kísérésére.

A Szabad Európa Rádió teljes magyar rádiófigyelésének leírása és katalógusa itt olvasható, kutatható: http://catalog.osaarchivum.org/catalog/jdye8EAN#hu

A Kossuth Rádió adásainak átirata - címkék

Szervezet

Téma

Név

Hely