Ugrás a tartalomra
Urbán Tamás fényképei | Nagymaros: tájkép erőműcsata közben
Nagymaros: tájkép erőműcsata közben

1989 egyik hideg februári hétvégéjén úgy adódott, hogy közös dunakanyari kirándulást szerveztem a családdal. Mint sokakban, bennem is élt egy emlékkép a tájról: fentről, a Börzsöny fennsíkjáról gyönyörű kilátás nyílik a túloldalon álló visegrádi várra, a folyón vontatott uszályokra.

Autóban a család, poroszkáltunk Nagymaros felé. Ahogy elhagytuk a rétsági/verőcei elágazást, a kép alaposan megváltozott. A vidék egyre jobban hasonlított egy háborús hadszíntérre, feldúlt utak, kivágott ősfák, kavicshegyek és valami különös mély csend uralkodott a tájon. Mindent vastagon belepett a por, a régen jól járható utakat kátyúrengeteggé szabdalták a soktonnás járművek. A folyómedret eltakarta egy mesterséges, húsz méter magas földnyelv. A Nagymaros tábla mellett, előtt és mögött, a régi árterület fakoronáinak helyén nagyfeszültségű távvezetékek és daruerdő áttekinthetetlen rengetege magasodott. Az öreg fákra már csak a feldarabolt, méteres átmérőjű törzsek rakásai emlékeztettek.

Leparkoltunk az úttest mellett és a gyerekekkel nekivágtunk a meredek hegyoldalnak. Szinte tízméterenként megálltam, hogy visszanézzek az alattunk elterülő építkezésre. Lépésről lépésre egyre elszomorítóbb volt a látvány. Minden mozdulatlannak tűnt, teljesen kihaltnak, csak gépek sokasága állt rendezetlenül az utakon. Fentről nézve a ködbe veszett a mesterséges földnyelv vége. A rendezetlen munkaterület, meg a mindenütt látható figyelmeztető táblák idézték a szocialista nagyberuházásokat jellemző állapotokat.

Ez a "kölcsönös gazdasági segítség" talán még időben megfeneklett 89-nek, meg az utána bekövetkezett változásoknak köszönhetően. A gyerekek persze mindebből alig érzékeltek valamit: a hegycsúcson észrevettek egy mókust, szaladgálva próbálták megfogni és még másnap vacsoránál is erről beszélgettek.