Ugrás a tartalomra

Nagy Piroska fényképei | 1989-04-27

A FIDESZ ülősztrájkja a Belügyminisztérium Roosevelt (ma Széchenyi István) téri épülete előtt a rendőrállam ellen

Ezen az ülősztrájkon láttam másodszor ezt a fiút. Először március 2-án tűnt fel, ahogy kimagaslott a tömegből a Václav Havel bebörtönzése ellen rendezett tiltakozó demonstráción a Vörösmarty téren. Mivel itt kevesebben voltunk megint megakadt rajta a szemem: egy fiatal fiú, vélhetően gimnazista, egy villanyoszlopnak dőlve figyeli a nála nem sokkal idősebb fideszes tüntetőket, különböző kitűzőkkel a farmerdzsekijén. Több szempontból találtam érdekesnek. Egyedül volt, nem szólt senkihez. Végig csak az oszlopnak dőlve figyelt. Nem ment közel az esemény központjához, mégis jelen volt. A kitűzők között több olyan is volt, amelyek hordásával politikai nézeteit és hovatartozását is vállalta – nyíltan – ami akkor még TETT volt. Azt képzeltem, ezekben a hónapokban dönti el merre akar menni a jövőben, milyen irányt vesz majd. Okosan felméri, ki mit mond, figyeli, ki hogyan cselekszik. Mindenesetre már most biztos abban, hogy nem áll be a rendszer által kijelölt sorba. Örültem neki.