Ugrás a tartalomra

A TV2 nézőinek telefonüzenetei

Az itt olvasható üzenetek a TV2 üzenetrögzítőjére érkeztek 1989 folyamán. Az 1989 január elején indult TV2 a Magyar Televízió korábbi II. műsorát váltotta föl. A csatorna műsorkészítői kezdettől fogva fontosnak tartották a nyilvánosság bővítését, ezért szorgalmazták, hogy a nézők közvetlenül is üzenhessenek a munkatársaknak, megfogalmazhassák véleményüket.

Az éjjel-nappal működő üzenetrögzítőre a legkülönfélébb, többnyire néhány mondatos megjegyzések érkeztek. Az üzenetek egy része az éppen futó műsort kommentálta, vagy reklamált a technikai hibák miatt. Ezeknél jóval érdekesebbnek tűnnek azok a megjegyzések, melyek a politkai/közéleti műsorokat, interjúkat, riportokat kísérték. A nézők rövid reakcióiból képet kaphatunk a rendszerváltó televíziózásról, a szabad média működéséről, a politikai- és közéletről, illetve a nézőket foglalkoztató ügyes-bajos, sokszor magánjellegű kérdésekről.

A telefonüzenetek mellett archívumunkban egyéb, a TV2 szerkesztőségének munkájához kapcsolódó iratok is vannak. Ezek az egyes műsorok tervezeteit, forgatókönyveit, szerkesztői háttéranyagait, illetve az adások hivatalos dokumentációját foglalják magukba. Az iratanyag jelenleg feldolgozás alatt áll.

A TV2 nézőinek telefonüzenetei - címkék

Név