Ugrás a tartalomra
Philipp Tibor gyűjteménye

Az Ellenfényben videószamizdat hangfelvételei és egyéb hanganyagok

A sorozat az Ellenfényben című videószamizdat gyártása során felvett beszélgetések hanganyagának 1989-ben készült részét tartalmazza. A műsor az Inconnu tagjai által heti rendszerességgel készített, általában egyórásra tervezett dokumentumsorozat volt. A műsorok hangsávját külön is felvették, ezek egy töredéke került a Blinken OSA Archívum gondozásába. A Ellenfényben a második nyilvánosság számára jelentősebb ügyek feldolgozására törekedett. A kamerát rendszerint a csoport egyik tagja (Pálinkás Szűcs Róbert, Bokros Péter, Molnár Tamás, Philipp Tibor) kezelte, a műsort a csoport egy másik tagja vezette. A videófelvételek vélhetően nem maradtak fenn, bár az adásokról készült másolatokat elküldték a Szabad Európa Rádiónak, illetve a Londonban élő Krassó Györgynek. Erre azért is volt szükség, mert a házkutatások során a rendőrség többször lefoglalta az illegális sajtótermékeket. A műsorok többsége Philipp Tibor Nádor utcai lakásán készült. A beszélgetések elsősorban az újonnan létrejövő politikai szerveződésekre fókuszáltak, így foglalkoztak a magyarországi zöld mozgalmak helyzetével, a független és demokratikus szakszervezetekkel, a szolgálatmegtagadók érdekképviseletével, de található tematikus beszélgetés 1956-ról is. Az anyagok egy része az amatőr, diktafonnal történő hangrögzítési eljárás következtében igen rossz minőségű. Az utolsó felvételen Philipp és Molnár Tamás Balázs Beával beszélget a műsorról.