Ugrás a tartalomra

Az MSZMP Budapesti Reformköre és a reformköri mozgalom dokumentumai

A Budapesti Reformkört fiatal értelmiségiek KISZ- és pártfunkcionáriusok hozták létre 1989 elején, eredetileg reformkommunista orientációval. A tavasz folyamán platformjának elfogadásával a Kör radikalizálódott és az MSZMP vezetésének Grósz-féle reformkommunista centrumával szembehelyezkedő ellenzéki frakcióvá vált. A Kör egyik fő célja az MSZMP-n belüli reformszárny létrehozása volt, melynek segítségével a párton belül többséggé kívántak válni. Elutasították az 5-6 éves átmenetre vonatkozó, a hatalmat mindenáron megtartani akaró törekvéseket, és szabad választásokat, többpártrendszerű parlamentáris demokráciát akartak. A békés átmenet érdekében szorgalmazták az ellenzékkel való gyors, korrekt tárgyalásokat, ezeken egy ideiglenes, átmeneti alkotmány elfogadását, melyet majd az Alkotmányozó Nemzetgyűlés által létrehozott végleges Alkotmány válthat fel. 1989 nyarán a platform már nem kötelezte el magát a demokratikus szocializmus mellett; az ország súlyos helyzetéből való kiutat a magántulajdonon alapuló szociális piacgazdaságban és a parlamentáris demokráciában látták. Október elején az MSZMP/MSZP kongresszus utáni új helyzetben a korábbi reformköri célkitűzések is az új politikai folyamat részeivé váltak, így a reformkörök jelentőségüket vesztették és megszűntek. A gyűjtemény a reformköri mozgalom anyagait és a mozgalom utóéletével kapcsolatos iratokat tartalmazza, melyek közt megtalálhatók az országos reformköri mozgalom anyagai, a vidéki reformkörök, valamint az MSZMP és MSZP iratai. Az iratok túlnyomó része 1989-ből származik. Ezek a mozgalom országossá válásában fontos szerepet játszó április 15-i reformműhely tanácskozással, a reformkörök első, szegedi (május 2021.) és második, budapesti (szeptember 23.) országos tanácskozásával, illetve az országos koordinációs tanáccsal kapcsolatosak.

http://catalog.osaarchivum.org/catalog/jD7yggVW#hu

Az MSZMP Budapesti Reformköre és a reformköri mozgalom dokumentumai - címkék

Dátum nélkül