Ugrás a tartalomra
Urbán Tamás fényképei | Határnyitás 0 órakor
Határnyitás 0 órakor

A páneurópai piknik után minden megváltozott körülöttünk. Feszült, izgalommal teli napok jöttek. Szinte mindenki érezte, hogy a keletnémet menekültekkel kapcsolatos politikai alkudozás egész Közép-Európára, sőt, talán az egész addigi világra hatással lesz.

Szeptember 10-én délelőtt a Belügyminisztérium sajtóosztályának munkatársaival elindultunk Hegyeshalom felé. Előre csak annyit közöltek velünk, hogy este feltehetőleg egy fontos bejelentést fog közvetíteni a rádió és a televízió. Mi már délután a hegyeshalmi határállomáson voltunk. Ott az átlagos napi forgalom zajlott, torlódás sem a belépő, sem a kilépő oldalon nem volt.

Este, A HÉT c. televíziós műsorban aztán Horn Gyula jelent meg a kamerák előtt és rövid közleményt olvasott be a magyar kormány döntéséről. Eszerint szeptember 11-én nulla órától, a Magyarországon tartózkodó és hazatérni nem óhajtó NDK-állampolgárok, a hegyeshalmi határátkelőnél szabadon Ausztria felé távozhatnak.

Ettől a perctől kezdve felpezsdült a határállomáson az élet. Csörögtek a telefonok, eligazításra hívták össze az állományt. Mi néhányan, a sajtó munkatársai is kiváncsian vártuk, mi lesz itt két óra múlva. Kávéval, meg szendvicsmajszolással múlattuk az időt, miközben figyeltük a Magyar Televízió adását.

Talán nem meglepő, de a határ túloldalán is megelevenedett az élet. Kocsik érkeztek, sátrakat állítottak föl, majd megérkeztek Bécsből az újságírók és a tv riporterek. Kicsit úgy tűnt, mintha odaát jobban elő lett volna készítve minden.

Éjfél előtt aztán begurultak az első keletnémetek egyenesen Budapestről, de egyelőre leengedett sorompók várták őket. Jöttek az újságírók is, lassan fényárban úszott az átkelő. Bent a parancsnoki irodában egy német pár ült a szoba közepén, az ARD tudósítójának kérésére felolvastak néhány köszönő mondatot egy határőrnek, amit ott körmöltek papírra a riporter segítségével. Persze senkit nem érdekelt a megrendezett protokoll esemény, mindenki a TV-t figyelte.

Az éjfél előtti utolsó perceket már nem mindenki tudta kivárni. Akik a kocsijukat hátrahagyva gyalogosan érkeztek a határra, egyszerűen átbújtak a sorompó alatt, és táncolva itták a pezsgőket a „senki földjén”. Aztán éjfélkor megindult a többi menekült is, akik hevenyészett útlevél ellenőrzés után, már roboghattak is tovább Ausztria felé. Sokan taxival érkeztek, másokat a budapesti ismerősök hoztak le saját kocsijukon. Volt olyan család ahol az apa a bőröndöket cipelte, az anya pedig mindkét kezével egy-egy kisgyerekeket húzott maga után.

Odaát, a nickelsdorfi oldalon már álltak a septében felállított sátrak, ahol meleg kávéval, teával várták a menekülteket. Volt akinek épp a határ előtt fogyott ki a benzin a Wartburgjából, de nem esett kétségbe. Nekigyürkőztek és áttolták az ócska kocsit a szabadságba.